Mint mindenben, így a keresőtávcső kiválasztásának témájában is minden vonatkozó cikket, véleményt, szakvéleményt, fórumot elolvastam a döntésem meghozatala előtt. Sok helyen sok mindent lehet olvasni, és minél többet olvastam, minél többet tudtam a keresőtávcsövekről egyre bizonytalanabb lettem.
Elolvastam az összes vonatkozó bejegyzést a Vadász Távcső Blogon, és úgy döntöttem, hogy ennek az oldalnak a szavára adok, mert eléggé objektíven és pártatlanul (már amennyire egy webshopnak a blogja pártatlan tud lenni) mutatta be a távcsöveket.
Több keresőtávcsőről is jó véleményt írtak azonos árkategóriában, így végképp megnehezítették a döntést.
Miért a 10x56?
A választásban segített egy táblázat, mely alapján megtudtam, hogy a 20-30 éves korosztálynak például a 8x56-os, a 30-40 éves korosztálynak pedig például a 10x56-os binokulár a megfelelő. Ennek oka, hogy a 20-30 éves korosztálynak 6,3-7 mm a pupilla maximális mérete, a 30-40 éveseknek pedig 5,5-6,3 mm. Mivel a húszas éveim közepén járok, ezért a 10x56-os mellett döntöttem, mivel ennek 5,6 mm a kilépő pupilla mérete.
Miért a Kowa?
Választási lehetőségként felmerült a Minox, Delta, Yukon, Kowa. Valószínűleg megfelelő lett volna bármelyik, azonban egyik vadász ismerősöm kapott ajándékba egy Kowa-t és nagyon pozitív volt a tapasztalata vele. Ezután felhívtam az említett blog webshopját és ott is ezt javasolták, így emellett tettem le a voksomat és nem bántam meg.
Üdv a vadásznak/leendő vadásznak, tisztelet a vadnak!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése